My destiny

An everlasting piece of art

Attól, hogy beszélgetésbe kezdtem Jackievel, még nem bíztam benne, de ezt nem kötöttem az orrára. Valójában úgy voltam vele, hogy nem éri meg senkiben sem bízni… Kieran bátyja legalábbis megjárta a bizalom dologgal. Elárulták. Én nem akartam hasonló sorsra jutni és Kieran is erre sarkallt. Ideig-óráig nyilván ellehetünk egymással, segíthetjük egymást, de a végén nem számítanak a „baráti” kötelékek, csak az, hogy ki jut ki.
- Valahogy úgy. Nem mintha valaha be akartam volna ide jutni – Vontam vállat, majd hallgattam a további szavait. Talán túlságosan belemerültem a csacsogásba, mert nem igazán figyeltem a környezetemre.
- Akkor neked sok esélyed van a kijutásra – Utaltam a felkészültségére, majd félrepillantottam. Nálam biztosan felkészültebb volt, látszott rajta. Ahogy előrepillantottam, feltűnt a város.
- Azt hiszem, közel járunk! – Azzal a lendülettel még hátranéztem, s ekkor ragadott meg egy erősebb férfi kéz és rántott vissza. A földre puffantam, a következő pillanatban pedig hallottam Dmitri kiáltását. Összerezzentem, majd azonnal a gödör széléhez másztam.
- Úristen… - Ledermedtem. Azt hiszem, abban a pillanatban tudatosult bennem, hogy ez nem egy őszi kis kirándulás.

174 words ❖ célba érsz ❖ note: ez tényleg nem Eldorádó... T_T

❖

My destiny

An everlasting piece of art

Mindig is találékony voltam. De azt hiszem, sokat hozzátett a tudásomhoz az is, hogy rengeteget voltam Kierannal – az ő apja ugyanis komolyan vette a játékra való felkészítést. Amióta a párom bátyja bent ragadt a játékban, azóta őt igyekezett kiképezni mindenféle módon. Nem csak fizikailag, hanem az elméjét is és ebből Kieran sokmindent megpróbált átadni nekem. Bár a fizikai erőm sosem volt kiemelkedő, az eszemet szépen lehetett csiszolni. Nyilván sosem gondoltam, hogy szükség lesz arra a tudásra, de… mint kiderült, tévedtem. De elfogadtam. Magam sem tudom, miért.
A lány bókjára halványan elmosolyodtam, majd felzárkóztam mellé, amennyiben nem bánta.
- Ami azt illeti, a párom tanította meg, hogyan tájékozódjak, ha nincs semmim, csak a természet – A karjaimat is kitártam, némileg körbeforogtam, aztán egy sóhajjal előrefelé kezdtem figyelni. – Minden tudásra szükségünk lesz, ha ki akarunk jutni, nem igaz? – A lányra néztem magam mellett. – Te felkészültél előre erre az egészre? – Érdeklődtem, habár nem bántódtam meg, ha nem akar beszélgetni. Nem olyannak tűnt, akivel könnyű szóba elegyedni.

162 words ❖ célba érsz ❖ note: irány Eldorád--- vagyis... a zombiváros

❖

Hunger games

A nővérem mosolya egy kicsit megnyugtatott. Sőt, a tudat, hogy itt volt, egyszerre volt megnyugtató és aggasztó is. Jó volt, mert volt valaki, akiben feltétel nélkül bízhattam, s rossz volt, mert mindketten ebben a játékban voltam. Ami nem is volt játék. Figyeltem, hallgattam a többieket, a levelet, aztán amint megvolt az irány, elindultam, de felzárkóztam Siofra mellé.
- Maradjunk együtt, jó? – Néztem rá, nagyot nyelve, majd a el a többiek felé. A fiúk hármasára, a lányok kettesére, majd a maradékra. Jó, hát Dmitri vagy Chester nem igazán csapódott hozzá senkihez igazán. S ez érthető volt. Visszanéztem a nővéremre, majd előre.
- Fogalmam sincs, kijutunk-e innen valaha, de… bármennyire is hangzik rosszul, örülök, hogy itt vagyunk egymásnak – Jegyeztem meg halkan neki, de nem néztem rá. A szememet égették a könnyek. – Persze, jobb lenne odakint… de nem fogok elkezdeni sopánkodni – Mosolyt erőltettem magamra.

141 words || shape of you || note: - || kredit

mad hatter

Game on

Pusztítani sokkal könnyebb, mint teremteni.

A lábaimat felhúzva karoltam azokat, s így figyeltem a többieket. Valahol abban bíztam, hogy össze tudunk dolgozni, de ott lebegett a szemem előtt az a bűvös hatos szám. Tizenketten voltunk. Nem hatan. Sóhajtottam egy nagyobbat, majd ahogy a vörös hajú lány odamászott mellém, kíváncsian pillantottam rá. Talán mindannyiunk közül ő volt a legelveszettebb, a legreményvesztettebb.
- Ez még csak a kezdet… nyilván nem kapunk meg minden borzalmat rögtön az első pillanatban – Jegyeztem meg a számat húzva, miközben a füvet kezdtem tépkedni magam mellett a földön. Féltem. A továbbiakra felpillantottam, majd a kezére.
- Haley vagyok és nem bánom – A nadrágomba töröltem a kezemet, majd ezután fogtam meg az övét. – Jól is jön a társaság – Rámosolyogtam halványan. Kérdeztem is volna még, de közben kitalálták, merre kell indulnunk. Ja igen, a levélre is figyeltem, bár csak fél füllel. Egyelőre még szoknom kellett ezt az egészet. Feltápászkodtam a földről, majd a kezemet nyújtottam Primnek. Felhúztam, amennyiben megfogta.
- Vágjunk bele a kalandba, Prim! – Rámosolyogtam. Ez még tőlem is fura volt, mármint az, hogy próbáltam lazán kezelni egy ilyen vérkomoly szitut. De jobb volt, mint keseregni és sírni. Már sírtam. Ideje volt a tettek mezejére lépni, még akkor is, ha a gombóc ott a torkomat fojtogatta.

202 words ♞ smokestacks ♞ note: -

♞

My destiny

An everlasting piece of art

Egy ideig csak némán ültem a porban, vagy sárban, magam sem tudom, hová érkeztem. Felhúzott lábakkal bámultam magam elé, majd figyeltem, ahogy megérkeznek még páran. Aztán vettem egy mély levegőt és felkászálódtam a porból. Elcsíptem a fiúk szóváltását, így Thomas mögé lépve oldalba böktem.
- A saját súlycsoportoddal kellene kezdened, nem gondolod? – Vettem rá egy pillantást, majd előttük másztam fel, avagy ki a kútból. Miért nem lehetett egy ajtón keresztül átjönni ide? De komolyan. Az őszies jelleg kellemesnek bizonyult, de ettől függetlenül kissé fáztam. A csomagomat megnéztem volna, de látva, hogy a vörös hajú lány mennyire ki van bukva, felé indultam. Viszont meg is torpantam, mikor a fánál ülő lányhoz csatlakozott. Kissé csalódott voltam, mármint… magányosnak éreztem magam így első körben. Összefont karokkal álltam meg valahol, kissé távolabb az emberektől, így hallgattam végig a férfi felolvasását. A szőke kérdésére azért átnéztem a táskám tartalmát, de iránytűt a legkevésbé sem találtam benne. Viszont…
- Hé, nekem is van egy adóvevőm – Felpillantottam, el Griff és Siofra felé, akiknek szintén volt ilyen kütyüjük. – Azt hittem, maximum kettőt kapunk – Elgondolkoztam, majd a zsebembe csúsztattam. Aztán tovább kutakodtam, hogy hátha még találok valami hasznosat. Végül is volt. Nem is kevés. A karórát felvettem, majd a dobócsillagot megforgattam az ujjaim közt. Wáó. Erre nem számítottam. Köhintettem egy aprót, majd mindent visszaraktam a táskába, ami nem kellett.
- Oké, akkor észak, ugye? – Ideje volt összekapnom magamat. Mégha nem is tudtam odacsapódni senkihez, ahhoz nem voltam hülye, hogy megállapítsam, merre van észak. Az egyik fához léptem, leguggoltam és azt kezdtem vizslatni, hogy a mohák melyik oldalon milyen színűek. Hisz a zöld szín mutatja a helyes utat, ugyanis arra van észak. – Erre lesz – Mutattam el az egyik irányba, miközben felegyenesedtem.

281 words ❖ célba érsz ❖ note: irány Eldorád--- vagyis... a zombiváros

❖

Hunger games

Még hallottam a nővérem szavait, de nem reagáltam rájuk, időm sem volt rá. Hamar átkeveredtem azonban az átjárón, de őszintén szólva, szinte minden kiesett, ami az átjáróban történt. A fejem szét akart szakadni, a szívem a torkomban dobogott és a hányinger is kerülgetett. Valószínűleg az idegességtől, attól, hogy mi vár rám odaát… az első tapasztalatok nem voltak ijesztőek. A mocskot leszámítva, amibe érkeztem. Hallgattam a fiúk szóváltását, de nem szóltam hozzájuk. Egyelőre el akartam szeparálódni mindenkitől és megvárni a nővéremet. A bizalmam feltétlen volt az irányába és mindent vele akartam megbeszélni arra vonatkozóan, hogyan tovább. Miután kimásztam a kútból, körülnéztem. A hátizsákról egészen el is feledkeztem, egészen addig, míg az egyik férfi meg nem szólalt.
- Oh, megnézem – Levettem a hátizsákot, hogy feltúrjam, rádióvevő után, de nem találtam. Beleakadt a kezem azonban egy vadászkésbe, meg néhány egyéb cuccra is. Végül is, hasznos volt mindegyik, leginkább a… úristen! Csokoládé! Azt kiemeltem a táskából, gyermeki mosollyal, aztán rájöttem, hogy mekkora hülye vagyok és vissza is raktam. Ez nem egy kirándulás, amin jól fogom érezni magam. Hanem egy… túlélő játék.
Visszavettem a hátamra a táskát, majd összefontam magam előtt a karjaimat. Vártam a nővéremre. Aztán, ha Dmitri ismertette velünk a levél tartalmát, akkor már csak azt kellett kitalálni, merre van észak. Ki volt jó földrajzból? Mert én nem.

215 words || shape of you || note: - || kredit

mad hatter